Ma van életem legszörnyűbb napja, hajnalban rátolattam a párom lányának a kiskutyájára, de nem ordított meg semmi, vakkantott, majd elrohant, normálisan, semmi sántítás semmi egyéb. Mellettem ült a párom lánya és még ő is mondta, hogy ó biztos csak a lábát kaptam el, hiszen elszaladt semmi baja. Én is így gondoltam, de mire hazajöttem holtan találtam a Huskym háza mögött. Párom szerint, nem az én hibám a halála, mert akkor nem szaladt volna el, hanem helyben meghal, szerinte lehet, hogy a Huskym elroppantotta a gerincét, anya szerint lehet szopornyica, vagy egyéb problémája volt, szerintem meg rohadtul az én hibám. Biológiailag lehetetlennek tűnik ugyan, hiszen szaladgált utána, de attól, hogy külső sérülése nem volt, mert nem volt semmi, ettől függetlenül belső vérzése lehetett... lehet pont kiszakadt valamilye belül.. mindenesetre zokogtam, mikor megláttam és azóta is borzalmas lelkiismeret gyötör, mert sosem öltem meg semmit és az állatok azok, akiket többre tartok bármilyen embernél.. erre tessék, pont én ütöm el. Annyira de annyira sajnálom, erőt vettem magamon és 2 órával később eltemettem.