Még mindig haldoklom, ám büszkébb vagyok a büszkéknél, mert büszkén kijelenthetem, hogy végeztem a biológia project munkámmal! Ó, igen! Egyébként nem volt kínszenvedés, és ha nem félig fuldokolva ülnék itt, nyálcsorgások közepette a lázam miatt, akkor egész élvezettel pötyögtem volna az anyagot, tudniillik a drogokról írtam, de talán ezt már említettem. Nagyon érdekes és tág témakör, mindemellett pedig én is okosabb lettem tőle, hátrányomra nem vált, ám aki ismer, az bizony tudja, hogy ha én beadandó dolgozatot írok, akkor a témától függetlenül kőkemény saját véleményem van mindenről, így volt ez most is. Határozott véleménnyel és jövőképpel zártam az esszém a pofára esés már csak az lesz, ha a biológia tanárom közli, hogy „Na, nem… ilyet nem küldünk érettségire, ezt töröld belőle” Remélem nem így akar vélekedni…  

Térjünk el az esszémtől és váltsunk. Még mindig kegyetlen beteg vagyok, ma úgy keltem fel, ahogy ti nem akarjátok, hogy eláruljam.  Ez az állapot délelőtt tíz órától egészen délután négy óráig tartott, míg a párom haza nem ért. Nem nagyon örül, hogy fekszem, legalábbis én így érzem, de azért mikor hazajött ugyanúgy lementem mosogatni és kaját főzni, sőt mostam is ahhoz képest, hogy a tüdőm és minden más testrészem azt ordította takarodj ágyba. Este közöltem vele, hogy holnap ugyanezt az életmódot szeretném folytatni, mire azt mondta te mindig ezt szeretnéd csinálni. Tessék??? Mert nem felkeltem pasztmek és csináltam nektek kaját és mostam és teregettem és mosogattam?? Hát én komolyan nem értem az együttéléses dolgot… a tolerancia itt nálunk NULLA! Hiába mondja azt, hogy feküdj csak, ha később megjegyzi a dolgokat és a fejemhez vágja.

Ilyenkor érzem azt, hogy hiányzik a szülői otthonom… ott nyugodtan pihenhetnék, minden lelkifurdalás nélkül!! Sokszor, haza szeretnék menni…