Lángos sütés és net.
Sziasztook. Nem még mindig nem néztem meg a szürke ötven árnyalatát, de helyette megnéztem a kórház a pokolban című filmet, amit már láttam mégis másképp emlékeztem a végére. Jelenleg 5 centis műkarmokkal gépelek így helyesírási hibákért elnézést, próbálom figyelemmel kísérni de tudniillik utálom visszaolvasni a saját bejegyzésem, így előfordulhatnak.
A netem szinte rosszabb, mint egy kolisnet és aki volt kolis vagy éppenséggel az, az bizony tudja miről is beszélek, mindezek mellett pedig még bónusznak a gépem összeszedett egy brontok vírust, amit elvileg csak újratelepítéssel lehet meggyilkolni, amihez sajnos szerényszemélyem egyszerűen hülye.
5 perc szünetre ugrottam fel mert közölnöm kellett veletek, hogy lángost sütök, életemben először és nagyon kíváncsi leszek milyen lesz, várom, hogy felfussom a tészta de félóra alatt semmi változást nem véltem felfedezni rajta, no mindegy majd lesz amilyen lesz, a fokhagymás szószom viszont már a hűtőben csücsül hozzá.
Nem a legjobb dolog laptop felett enni, erre most jöttem rá, az ó betűm alatt valószínűleg valami rágcsa darab éktelenkedik, mert piszok nehezen akar működni.
|