Valószínűleg mindenki elgondolkodott már azon, hogy miért született erre a világra. Milyen céllal? Mi okból? Ragozhatnám még de fölösleges. Bizony, én rengetegszer gondolkodom rajta, mint az emberek 90%-a én is úgy érzem, hogy én nem erre az életre születtem, mert én valami többre vagyok hivatott. Ellenben most fiatalháziasszonyként élem az életem, folyamatos elégedetlenkedésekkel találom magam szembe, meg kell felelnem az emberek többségének és el kell viselnem bizonyos dolgokat, mint például a párom ex nőjét. Naponta többször hivogatja, mert még vannak közös dolgaik ház, kocsi stb, amik közöd tulajdonban vannak és ezt le kell zárnia, természetesen szépen csöndben én ebbe beleroskadok, mert bizony a nő részéről nem ennyiről van szó. Folyamatosan azon van, hogy szétszedjen minket, közölte a párommal, hogy segít neki és támogatja a jövőben, ha EGYEDÜL marad, ergó szakít velem. Szörnyű helyzetben vagyunk és valamilyen szinten fáj az egész, hogy ha nélkülem folytatná segítene rajta ez a }{}@}{@* de persze röhögne is rajta, hogy ezaz szétszedtem őket. Mi lenne a helyes? Átvergődünk ketten mindenen? Egyszer véget érnek a telefonálgatások? Lesz, olyan idő amikor már én leszek csak? Vagy szedjem össze a cuccaim, hagyjak egy búcsúlevelet és költözzek el szótlanul? Minden verzióba beleroskadok, a teher súlya nyom és nyom és nyom és végül kilapít.

Nem akarom őt elhagyni, mert szeretem, de nem tudom meddig vagyok képes tűrni... igazából még is.. végletekig képes vagyok tűrni, csak ráfogok menni..